Csendes vasárnap

Mivel hajnalban értünk haza a közel 19 órás autóút után (a Röszkén töltött 3,5 óra szintén örök emlék marad),  ma amolyan láblógatós napot terveztünk. 1-kor keltem, így sok dolog nem is fért volna a napba, de míg ment a mosógép, a hagyományőrző vasárnapi sütés sem maradt el. Pogácsa volt a kívánság, úgyhogy egy régi recept szerint csináltam túróval és sajttal.

Túrós-sajtos pogácsa:

Hozzávalók (kb 50 darab):

- 60 dkg liszt

- 25 dkg margarin

- 25 dkg tehéntúró

- 20 dkg trappista sajt

- 3 dkg élesztő

- 1 dl tej

- 1 dl tejföl

- 1 csapott ek. cukor

- 2+1 tojássárgája

- só

A lisztben a margarint elmorzsoltam, a tejet meglangyosítotam, és az élesztővel és a cukorral felfuttattam. A tejfölben elkevertem 2 tojássárgát és 2 tk sót (aki igazán sósan szereti a pogit, még tegyen hozzá), majd ezt és az élesztős tejet a magarinos liszttel összegyúrtam (jó könnyű lett a tészta). Cipót formáltam, és konyharuhával lefedve a meleg konyhában hagytam egy fél órát kelni.

Fél óra után kinyújtottam, megszórtam az áttört túróval és a sajt 2/3-ával, majd feltekertem, és újabb fél órát kelesztettem. Kb. 1,5 cm vastagra nyújtottam ezután és kiszaggattam. A tetejükre került még egy tojássárga és a maradék sajt. 180 fokos, előmelegített sütőben 25 perc alatt sült készre.

Nekem ez a kedvenc pogácsám.

Újra itthon

Ma hajnalban értünk haza Görögországból, még keressük a helyünk a lakásban.
Igazi pihentető és boldog napokat tudhatunk magunk mögött: kék ég, folyamatos napsütés, hűs és képeslapra illő tenger, kedves emberek, talán kicsit túl sok magyar szó. Édes fánkok, hagyományok, szieszta, a házak előtt székek...
Ottjártunkkor éppen az egyik legnagyobb ünnepre készültek, a mi Nagyboldogasszony ünnepünk náluk, a mai napig tartó erős vallásosság miatt nagyon fontos esemény. Sajnálom egy kicsit, hogy épp tegnap jöttünk haza, mert az ünnep kapcsán talán lett volna lehetőségünk belelesni a helyiek életébe, így viszont jórészt csak turistákkal találkoztunk (kivéve a fánkot és kukoricát sütögető idős néniket). Pedig én nagyon szeretek más kultúrákról újakat tanulni, látni, hallani - kíváncsi természet vagyok, na:)
Naponta megköszöntem, hogy ott lehetek, nagyon jól éreztük magunkat. Hét nap után viszont már jó volt hazajönni, nincs mit tenni, a szokásaink rabjai vagyunk: mindketten szeretjük a saját dolgainkat, a saját ritmusunkat, a saját szokásainkat, ami nem baj, hiszen azt jelenti, hogy végeredményben szeretjük az életünket. És bizony azt is megállapítottuk, hogy tenger ide vagy oda, Magyarország sokkal szebb nekünk.

Fontos emlék marad.

ταξίδι

Olyan vagyok mint egy kisgyerek, csak a nyaralás körül forog minden gondolatom. Szinte már számolom az órákat az indulásig.
Holnap éjjel vágunk neki a hosszú útnak, az első görögországi utazásunknak.
Már csak egy nap, amikor be kell érnem az aznapi hangulatomnak megfelelő háttérképpel az irodai ventilátor mellett.

Romantikus fekete

Néhány hete fedeztem fel a Boróka Otthonboltot a Szabolcska Mihály utcában, a körtérnél, és azóta tart a szerelem az ott lévő kincsek iránt. Tegnap is beugrottam leadni a rendelésem, és ez a kávéscsésze tartott velem haza. Vagyis egészen pontosan nem haza, hanem a munkahelyemre.
Vele ismét lett egy olyan dolog az asztalomon, amire jól esik ránézni, és a cég falain kívüli világra emlékeztet. Egy kis boldogság a hétköznapokban:)

Utazni vágyom

Idén nyáron valahogy többet lesem az eget. Nem tudom az okát, de már figyeljük, mikor terelődik a szó a felhőkre. Vissza-visszatérő téma mindkettőnknél. Talán mert már szabadságra vágyom, több térre, életre, levegőre. Már csak pár nap. Addig meg marad az ég kémlelése, mint ahogy ma is ez volt az első, amikor kiléptem a cég kapuján:

Egy este a lánylakásban

Hetek óta ez az első este, amit itthon töltök, a garzonomban, nem pedig a pároméknál. Jönnek az ötletek, beszélgetek a virágaimmal, rendezkedem. A nyitott erkélyajtón át árad be az eső illat,végre felfrissülünk.
A konyhában perdülve, fordulva pedig mindig elmosolyodom, amikor meglátom ezt az új kedvencet, egy fakanáltartót, amit szintén Gesztenye napra kaptam a párom anyukájától:

Mecseki lány

Nyolc fővárosi év kellett ahhoz, hogy értékelni tudjam. Nyolc év a nagyvárosban, hogy meglássam a szépet az erdőben, a kis falvakban.
A Mecsekben nőttem fel, a nagyszüleim és a rokonaim egy része falun laknak/laktak ebben a csodálatos környezetben. Én pedig csak most jövök rá, mekkora szerencsém volt, hogy itt élhettem. Az autópálya felé a kanyargós úton csak bámultam, hogy milyen gyönyörű helyet hagytam ott: zöld erdők, állatok, karnyújtásnyira a természet. Amikor pedig azt látom, hogy a néhány házból álló falu egyszerű buszmegállójának járdaszegélye mellé is virágot ültetnek a helyiek, szomorú mosollyal merengek magam elé, mert tudom, hogy ezt a szépet csak úgy veszem észre, ha nap mint nap részese vagyok a szmogos, feszült és főként közönyös városnak.

Ha a Mecsekben jártok, és tehetitek, ezt a két falut és környékét ne hagyjátok ki: Óbányát (http://www.obanya.hu/) és Kisújbányát.